"mindegy, hogy ügyvéd úr, akkor is tróger" A cigányok szerint a legfőbb probléma a média, akik zavarják őket, nagy a fajgyűlölet, csak a ők dolgoznak a mezőgazdaságban mert a "parasztok" nem csinálnak nehéz munkát, a pénzt pedig a házakra költik és a tanárok gátolták őket a tanulásban.

Érdekes lehet az összefüggés a címben említett két jelenség között, sokan nem is találnák ki, hogyan sikerült ezeket egybe fésülnöm. Az egész ott kezdődött, hogy már régóta meg akartam írni ezt a bejegyzést, de ma találtam egy cikket a Magyar Nemzet hétvégi mellékletében amiben a görög hadsereg…

Ezredszerre is bebizonyosodott, hogy különböző univerzumban élünk. Mármint a jobboldal és a ballibek. A tegnapi Bayern München-Sevilla szuperkupa döntő budapesti mérkőzésnek tálalása megint olyan különbségekre világított rá, amiben úgy tűnik lehetetlen egyet érteni. Még egy ilyen egyszerű kérdésben…

A Pesti TV Politikai Hobbista című műsorának volt vendége Vidnyánszky Attila, aki az SZFE-n kialakult helyzetet elemezte. Kifejtette, hogy alázat nélkül nem lehet előre jutni a színészi szakmában. A fiatal színészeket megnyomorítják, állandóan kis szerepeket játszanak, nincs felemelő hősszerep. Az…

Sikerrel zárult az I. Turán Lovas ViadalInterjú: Bíró András ZsoltMagyar Turán alapítvány elnöke a Kurultáj főszervezője Két napos, hagyományőrző sportrendezvény. Első napján kassai rendszerben lebonyolított lovasíjász és lovassolymászat verseny volt. Második napján három turán kupa szervezése…

  A mai adásban szó lesz az egyre durvuló Black Lives Matter mozgalomról, Hollywood nyíltan vállalt fehér-ellenességéről és természetesen a görög migránstáborokról.

Daniel Friberg könyvét minden politikával és közéletttel foglalkozó konzervatív, jobboldali embernek el kell olvasni. Ennyi. Alaposan belevágtam a téma közepébe, de ez van. Erről a könyvről igazából nem is kellene többet írni, minden elmond az első…

süti beállítások módosítása