1944. Egyszerűen ez a címe annak az észt filmnek, ami pontosan bemutatja a mi közép-kelet-európai életünk sorsfordító és kikerülhetetlen tragédiáit. A fim Észtországban játszódik, a cím mutatja pedig, hogy mikor. Akár játszódhatna bármelyik másik térségbeli országban, ugyanezek a kérdések vetődnek fel nálunk is.

Észtország 1918 és 1940 között független volt, aztán a Szovjetunió 1940 nyarán megszállta az országot, és a helyi hadsereget betagozta a Vörös Hadseregbe, a katonák így egyből a volt ellenség soraiban találták magukat, akár akarták akár nem. Az oroszok, rendszertől függetlenül stratégiai pontként tekintettek a balti államokra. Ugye érthető, hogy most is miért félnek annyira az ottaniak a nagy szomszédtól? És az is érthető, hogy az oroszok miért érzik magukat sértve, hogy a NATO felvette ezeket a kis államokat a Jelcinnek tett ígéretek ellenére.

A világháború alatt ugyanilyen stratégiai célok vezették az akkori nagyhatalmakat. Szinte napra pontosan egy évvel a szovjet megszállás után megérkeztek a németek, akiket először felszabadítóként üdvözöltek, aztán, hamar jött a kijózanodás. De ott legalább a nem ünnepeltették magukat minden április negyedikén. Aztán ahogy gyengültek a németek, újra megjelentek az oroszok. Addig természetesen észt hadseregről szó sem lehetett, de mindkét fél haderőinél önálló észt hadtestek harcoltak, és persze mindenhol az első sorban. A szovjeteknél ezekből a seregrészekből kb 30% élte túl a háborút, ami még világháborús harcokban is borzalmas mészárlást jelent. Harmadik választási lehetőséget a hősies ellenállást tanúsító finn hadsereg jelentett, sokan inkább oda menekültek, mintsem bármelyik megszállónak szolgáljanak. Ott annyian gyűltek össze, hogy kb a háború előtti észt hadsereg létszámát érték el.

Ebben a közegben játszódik a film észt földön. Látható a két félnél harcolók kényszere, a brutális módszerek, ahogy elbántak velük és az első sorba küldték az ottani hazafiakat. A film csúcspontja amikor a német és orosz oldalon harcoló észt alakulatok lövik egymást és a közelharc során meghallják, hogy az ellenséges egyenruhában is észtek lövöldöznek. Hirtelen megállnak és egy hang nélkül mennek tovább egymás mellett.

És ez az ami megmutatja mi közép-európai sorsunkat: amíg a fényességes nyugat egymást ütötte-verte, kb azonos erővel, majd a világ 80%-át leigázta és a mai napi kiszipojozza, addig nekünk a 15-ik századtól nem jutott más sors, mint figyeltük, hogy masíroznak a különböző nagyhatalmak át az országainkon. Hol a Balkán, hol az Alpok, hol a nagy orosz sztyeppék felől. De egyben megegyeztünk: nekünk nem osztottak lapot. Az 1944 című film ennek egy pillanatát mutatja meg, de játszódhatna 1540-ben vagy 1780-ban, Magyarországon, Lengyelországban vagy Szerbiában is. És a fényességes nyugat a mai napig nem érti miért nem kérünk Brüsszel diktátumaiból. Talán feldereng valami ha megnézik ezt a filmet.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.