A COVID-19 elleni kínai Sinopharm vakcinával kapcsolatban a legnagyobb tapasztalattal az Egyesült Arab Emírségek  rendelkezik, ahol a 9,5 millió lakosból már több mint hat milliót beoltottak, nagyrészt a keleti oltóanyaggal.

 ----------------------------------------------------

Bár a gyártó, a Sinopharm Group nem tett közzé harmadik fázisú vizsgálati anyagot, ezt nagy volumenű vizsgálatokkal helyettesíteni lehet, amit Abu Dhabiban meg is tettek. Az előzetes harmadik fázisú vizsgálatokban részt vett 31 ezer ember védettsége rendkívül hatékonynak mutatkozott, 86%-os védettséget mutatva a fertőzés megelőzésében, a gyártó ennek hatására 79%-ra módosította a saját hivatalos adatait.

 

Az orvosok szerint a vakcinával kapcsolatos legfontosabb kérdés, hogy megakadályozza e az emberek súlyos megbetegedését. Az Emirátusok hivatalos közlése szerint az eddigi tapasztalatok alapján a beoltottak között nem találtak ilyen esetet. Dr. Nawal Al Kaabi az állami oltási bizottság vezetője szerint eddig az oltottak közül senki nem került intenzív osztályra és senki sem halt meg, ami 100 százalékos hatékonyságot jelent a súlyos betegségek ellen. Akik pedig a vakcina mindkét adagját megkapták azok vagy nagyon csekély tünetekkel vagy tünetmentesen vészelték át a fertőzöttséget.

 Müller Cecilía is az Emírségek tapasztalatairól beszélt március 2-án

 

A Sinopharm ilyen mértékű hatékonyságával szemben a Pfizer-BioNTech vakcina bár rendkívül hatékonynak bizonyult, a súlyos betegségeket ezzel nem sikerült teljes mértékben megakadályozni. Izraelben ez az oltóanyag 87%-ban eredményes a kórházi kezelések megelőzősében és 92%-ban a súlyos betegségek megelőzésében, de az első adag már 72%-os védettséget ad a halálos kimenetellel szemben.

 

Az egyik aggasztó jel az, hogy a COVID-19 vírus dél-afrikai és az azzal sokban megegyező brazil változatával szemben kevésbé hatékonyak a vakcinák. A kínai Sinopharm esetén 1,6-szoros csökkenést mutatnak ki a semlegesítő antitestek számában egy dél-afrikai változattal való fertőzés esetén. Ez a szám a Pfizer-nél 0,81-1,46, a Modernánál hatszoros, az AstraZenecánál 10%-ra csökken a hatékonyság.

 

A másik fontos kérdés, hogy meddig hatékony a Sinopharm oltása. Az Egyesült Arab Emírségek kormányának jelenlegi becslései szerint a vakcina második adagja négy-hat hónapig immunitást adhat, úgy, hogy antitesteket termel a vírus tüskéivel szemben. Természetesen minden embernél változhat az immunitás időtartama, van akinél négy hónap után erőteljesen csökken az antitestek száma, van akinél nyolc hónap után is jelentős mennyiség van a vérben.

 

Mellékhatások

Még nincsenek olyan publikált tanulmányok, amelyek a Sinopharm vakcina mellékhatásaira összpontosítanának. De más "inaktivált" vakcinákhoz hasonlóan a mellékhatások itt is enyhének tűnnek, míg az mRNS alapú Pfizer-BioNTech és a Moderna vakcinák több ilyent produkálnak. Egy USA-beli tanulmány szerint a fertőzésből felépült betegek még nyolc hónap után is rendelkeztek elég immunsejttel egy vírus elleni küzdelemhez.

 

sinopharm_vakcina.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbkonyok.blog.hu/api/trackback/id/tr4316447714

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tapló II. 2021.04.20. 11:08:02

Egyetlen vakcina esetében sem tudjuk, hogy mennyi időre nyújt védelmet és még nagyobb kérdőjel a gyorsan mutálódó mesterséges koronavírus (eleve gyors mutálódásra tervezték a fasiszta tudósok) hatásossága a mutánsokkal szemben.
süti beállítások módosítása