Most éppen ez van. Orbán Gáspár miért közpénzen tanul. A baloldali sajtó már nem tudja mibe kössön bele.

-----------------------------------------

Orbán Gáspár állami alkalmazottként, azaz katonaként, elnyert egy ösztöndíjat és sikeresen elvégzett egy drága külföldi tanfolyamot. A baloldal most rácsodálkozik arra az alapvető tényre, hogy a magyar állami alkalmazottakat a magyar állam fizeti, és a magyar állam pénzéből tanulnak. Fekete-Győr szerint saját zsebből kellett volna fizetni, hiszen tellett volna rá. Érdekes, az állami pénzből tüntető SZFE-esek esetében ezt a kérdést nem vetette fel.

A baloldali sajtó természetesen ráröpült a témára, hiszen mit képzel az Orbán, hogy állami alkalmazottként állami pénzből tanul a fia. És jön például a HVG azzal, hogy a jobboldai újságok mellébeszélnek, mert a baloldal igazából nem a honvédséget támadja, hanem arra kíváncsiak, hogy Orbán Gáspár ilyen fiatalon miért kapott ilyen drága ösztöndíjat. Ezzel azt sugallják a ballibsik, hogy ez csak nagyon keveseknek jár és akkor sem ilyen fiatalon. Persze bizonyítékot nem hoznak, csak a szokásos aljas kis sunyi utalgatások. Az persze más kérdés, hogy ez egy ranger képzés, tehát mondjuk 30 felett már nem ildomos nagyon jelentkezni rá. A Honvédelmi Minisztérium pedig elmondta, hogy több mint 160-an kaptak már ilyent az utóbbi években, és csak azért ennyien mert a ballibsik kizárólag a honvédelem leépítésével voltak elfoglalva. Meg a zsebtöméssel.

Csak az utóbbi 4-5 évben jut elég pénz a fejlesztésre, többek között ilyen tanfolyamokra. Egy katontatiszt elmondta, hogy ő is nagyon fiatalon kapott ilyen lehetőséget. A ballibsi sivalkodó sajtó természetesen sipákol mert nem kaptak részletes tájékoztatást a követelményrendszerről. Persze ha megkapták volna, azt ízekre szedik, és megmagyarázzák, hogy az nem is járt volna Orbán fiának. Mert ők ehhez is értenek. Mindenhez is.

Orbán Gáspár tanfolyamáról hónapok óta lehet tudni, most miért lett hirtelen ennyire fontos? Vajon milyen szerepe lehet abban, hogy a Jobbik orosz-afrikai ügyéről valahogy el kell vonni a figyelmet?

orban_gaspar.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbkonyok.blog.hu/api/trackback/id/tr416388620
Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása