A nemrég megítélt majd 100 millió forintos kártérítés a gyöngyöspati cigányok számára hatalmas felháborodást váltott ki az országban. Azt most hagyjuk, hogy jogos vagy jogtalan volt az ítélet, én inkább arról a mellékszálról írok, hogy a Gyurcsány-rezsim alatt történt szegregációt miatt most ítéltek a bíróságok. Hogy van az, hogy ennyi idő alatt súlyos bűncselekmények is elévülnek, ezt meg 15 év után szedik elő?

Korábban olvastam egy interjút egy cigány segítővel, aki a TASZ-nál vagy Helsinki Bizottságnál dolghozott. Az interjút sajnos már nem találtam meg, de arra világosan emlékszem, hogy elmondta, 5-6 év együtt dolgozás után 2013-ban otthagyta őket, mert rájött, hogy ezek a szervezetek sosem akartak segíteni a cigányoknak, hanem a politizálás a céljuk. Példát is mondott, amíg 2010. előtt ezek a szervezetek évi négy-öt adatigényléssel fodrultak az állami szervezetekhez, addig Orbán Viktor hatalomra jutása után naponta adtak be ugyanennyi adatigénylést. Ezeknek az adatigényléseknek nincs más célja csak az állami szervek munkájának nehezítése, és az adatokkal való politizálás.

Most láthatjuk hova értek ezek a "civil" szervezetek.

Mikor tiltjuk már be ezeket?

Amikor jó néhány éve Orbán felvetette, hogy állami támogatásban részesíti a felvidéki magyarokat, akkor Fico egyből kiejelentette, hogy ezekre az összegekre 90%-os adót fog kivetni. MI miért nem csináljuk ezt meg?

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbkonyok.blog.hu/api/trackback/id/tr815414082

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása