A gazdasági sokkterápia világméretű kudarca

Naomi Klein könyve még a nagy 2008-as válság előtt jelent meg angolul, de magyarul csak 2014-ben adta ki az Akadémiai Könyvkiadó. Sokáig úgy tűnt, hogy a gazdasági sokkterápia csak egy metafora, amely áttételesen utal csak arra, hogy a gyors gazdasági változások sikeresebbek, mint a fokozatosak, és ezt hazánkban elsősorban Bokros Lajos volt pénzügyminiszter hirdette meg és alkalmazta még a kilencvenes években. Naomi Klein azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a pszichiátriában a sokkterápia egy fontos vonulata volt a XX. század - Freud-ellenes - mozgalmának, amely dr. Even Cameron nevéhez fűződött. Cameron célja az volt, hogy elektrosokk és egyéb durva és kegyetlen módszerek révén kitörölje a betegek elméjéből mindazt, ami szerinte ott kóros volt, és ezután az így kapott „tiszta lapra" saját, most már „helyes" mintázatát írja be. Itt csak az a gond a kegyetlenség mellett: azt, hogy mi a káros, a pszichológusok és pszichiáterek akarták eldönteni.
Ez volt az eredeti sokkterápia, amelyet, ahogy azt Naomi Klein kifejtette, még napjainkban is alkalmaznak - elsősorban az amerikai hadsereg titkos börtöneiben, terroristák vagy terroristagyanús emberekkel szemben, de nem elsősorban átnevelés, hanem információszerzés céljából.

Aztán a hetvenes években, amikor a neoliberális chicagói iskola, amelynek vezetője Milton Friedman volt, rászabadult a latin-amerikai országokra, ugyanígy igyekeztek felmorzsolni a meglévő társadalmi mintákat és a neoliberalizmus módszereit alkalmazni (vagyis deregulálni, privatizálni és liberalizálni). Chile volt az első ország, ahol aktívan alkalmazták a sokkterápiát, majd ezt követték számos más országban, aztán a kilencvenes évekre a sokkterápia forgószele elérte Kelet-Európát is. Természetes, ahogy ez jól ismert a közgazdaságtan történetéből, azokban az országokban, amelyek le vannak maradva technológiailag (mint az Egyesült Államok volt a XIX. század elején vagy Németország a XIX. század végén, illetve Latin-Amerika a II. világháború után), ott a szabad verseny korlátlan alkalmazása a legjobb recept arra, hogy az ország gazdasága összeomoljon, és hogy elveszítsék az exportpiacokat. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államokban a XIX. század elején Alexander Ha- milton, illetve Németországban egy kicsit később Friedrich List egyaránt a protekcionizmust és az erős állami beavatkozást hirdették. És tegyük hozzá, hogy az amerikai nagyvállalatokat az Egyesült Államok kormánya még ma is támogatja, elsősorban katonai megrendelések révén.

Naomi Klein rámutat, hogy nemcsak kegyetlen jobboldali diktatúrák, hanem látszólag demokratikus módon hatalomra került baloldali mozgalmak is alkalmazták a gazdasági sokkterápiát a hetvenes éveket követően. fgy volt ez például Bolíviában, ahol szemben a többi latin-amerikai országgal, nem jobboldali kormányok, hanem egy kifejezetten baloldali csoport támogatásával hatalomra került elnökjelölt, Victor Paz Estenssoro kezdte alkalmazni a neoliberális tanokat. Érdekes, hogy itt bukkant fel először az a Jeffrey Sachs, aki hasonló neoliberális sokkterápiát sürgetett tanácsaival később Lengyelországban, illetve más kelet-európai országokban is. Tehát nem feltétlenül csak a politikai jobboldal monopóliuma a sokkterápia, amit az is mutat, hogy később a Kínai Kommunista Pártnak is adott tanácsokat Milton Friedman. De jegyezzük meg, hogy a kínaiak korántsem fogadták meg Friedman minden tanácsát, hanem nagyon bölcsen fenntartották a vegyes állami és magántulajdoni rendszert, és erősen szabályozták a tőkeáramlást is, és éppen ezért tudták később szinte egyedüliként megúszni a kilencvenes évek végi ázsiai gazdasági válságot, amely kifejezetten egy mesterségesen elindított pénzügyi válság volt. A másik ország, amelyik megúszta azt, Malajzia volt, ahol a meglehetősen modortalan akkori elnök, Mahathir Mohamad elküldte az IMF-et melegebb éghajlatra, és egyedül, saját feje után igyekezett megoldani a válságot.

De a sokkterápia éppúgy nem működött a gazdaságban, mint ahogy a pszichológiában sem lehetett azzal átírni az emberek gondolatait, csupán nagyon rossz mentális és fizikai állapotba lehetett hozni őket. A gazdasági sokkterápia a neoliberalizmussal együtt alkalmazva alapvetően csak azt eredményezte, hogy az emberek rosszabbul éltek, a szociális, egészségügyi, oktatási és kulturális kiadásokat befagyasztották, és ezért demokratikus közegben a sokkterápia volt a legjobb módszer a választások biztos elvesztésére - ahogy ez hazánkban is bekövetkezett 2010-ben, illetve ahogy Latin- Amerikában is történt a XXI. század elején, amikor is rendre az Egyesült Államok- és globalizációellenes kormányok kerültek hatalomra. Bár hazánkban ehhez az is kellett, hogy az éppen kormányon lévő párt hazugságai felszínre kerüljenek.

Klein könyvének egyik legérdekesebb fejezete az, amely Irakkal foglalkozik. Itt ugyanis az amerikaiak egyfelől megkísérelték rátenni a kezüket az ország olajvagyonára, és közben alkalmazni akarták a gazdasági sokkterápiát is. Sajnos azonban elfelejtette valaki megmondani az amerikaiaknak, hogy Irak egy mozlim ország, amely minden külföldi beavatkozást elutasít, különösen akkor, ha az láthatóan csak szenvedést és megalázást hoz. Ezzel aztán az amerikaiak magukra rántották a mozlim fundamentalizmust, a terrorizmussal együtt.

Amiről már nincsen szó az alapvetően 2007- ben írt könyvben, az az arab tavasz. A nyugati hatalmak ugyanis lelkesen felsorakoztak a Közel-Keleten a diktatúrák megdöntésére beindult mozgalmak mögé, de annak következménye csak a keményvonalas, Nyugat-ellenes mozlim fundamentalisták hatalomra kerülése volt, és ahol sikerült - :mint Egyiptomban - a hadsereg támogatásával megszabadulni a fundamentalistáktól, ott az ország tartós káoszba süllyedt.

Forrás: www.mno.hu

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.