Tegnap az ATV Egyenes beszéd című műsorának volt vendége L. Simon László, a Fidesz képviselője, és a téma mi más lehetett volna mint a Színház- és Filmművészti Egyetem körüli perpatvar.

---------------------------------------------------------------------

Rónai Egon alapvetően még a korrektebb balliberális sajtómunkások közé tartozik. A szóban forgó interjúját L. Simon Lászlóval azért érdemes megnézni, mert jól kiviláglik milyen az amikor már egy ilyen, viszonlyag nyugodt embert is kihoz a sodrából az, ha nem az ő szájuk íze szerrint játszik a kormány. Az "elgurult a gyógyszere" kifejezés pontosan leírja ami ebben a beszélgetésben történt, a régi szép kálmánolgás időket idézte. Nagyon az a szituáció, hogy a színházakat ért változtatás még Rónai Egont is felidegesíti. Ez a balliberáliskonak egy érzékeny pont.

Alapvetően az történt, hogy a kormány, élve a jogával, létrehozott egy kuratóriumot ami ezenetúl vezeti az SZFE-t és kinevezte annak tagjait. A műsorvezető amellett, hogy ennek legitimációját megkérdőjelezte, megvádolta a ÁSZ-t, hogy megrendelésre készített egy lejárató dokumentumot, amellett egy újságíróhoz méltatlan beszélgetést is készített. Egyszerűen nem hagyta szóhoz jutni a L. Simon Lászlót, belevágott minden második szavába és mindent megkérdőjelezett. Olyan komoly érvei voltak, mint, hogy "nem gyanús" ez meg az?

Ennek a vitának a gyökere a '89-90-es befejezetlen rendszerváltás, amikor a politikai reformok megtörténtek, de a kultúrában, bíróságokon, a tudományos intézetek vezetésében, sajtóban, titkosszolgálatokban nem volt változás. Ott maradtak a régi jó komcsi elvátrsak, és a mai napig is ott vannak. Aztán apuci-anyuci révén a gyerekek viszik tovább a stafétát.

   

Egy magánbeszélgetés során, amiben egy Fidesz-közeli és egy Alföldi Róbert köreiből száramzó ember beszélgetett, az hangzott el, hogy ha "mi" egy ilyen fontos pozíciót megszerzünk akkor azt nem eresztjük el. Ezt egy balliberális megmondóember mondta, arra, hogy miért csináltak akkora perpatvart abból, hogy Alföldi helyett Vidnyászky lett az igazgató. A "mi" kifejezésen a nagykörúton belüli kört értette.

A bejegyzés trackback címe:

https://jobbkonyok.blog.hu/api/trackback/id/tr3616198170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása