Gyurcsány minden nap részeg, és nagyon nagyon nehéz vele egyeztetni, mondta Puska Péter, miközben a Borkai-anyag DK általi kezeléséről beszélt.

 

2019. december elején könyvének bemutatója okán Budapesten járt Victoria Eugenia Henao, Escobar, a kolumbiai dorgbáró volt felesége. Ennek okán jó pár, főleg balos, hírportál készített vele interjút, pl a DK fakenews gyára az azonnali.hu is. Mivel nemrég láttam Escobar életéről szóló Netflix-es sorozatot a Narcos-t, érdekelni kezdett mit is mondott az exfeleség a hírhedt bűnözőről. Valójában sokkal inkább érdekelt az, hogy hogyan állnak a kérdéshez a hírportálok.

A filmsorozat művészi értékelését meghagyom másoknak, vagy ülje végig aki nagyon akarja, érdekes a dél-amerikai világ. A feleség sok interjút adott, mindenhol elmondta, hogy a férje bűnöző volt, ő nem igazán tudta mi folyik körülötte, de mélyen ellenzi a drogozást, kampányol is ellene és nem tetszik neki, hogy Escobárra hősként tekint a fiatalaság egy része. Hogy miért tetszik a kolumbiai fiataloknak Escobar? Kb azért, amiért Gyurcsány Ferenc is kezd újra népszerű lenni a mai fiatalok körében. Mert nem tapasztalták azt, hogy milyen is valójában, hogy mit is tett. Csak míg Fletónak van alkalma újra építenie önmagát, addig Escobárral a mai túlsúlyban lévő hollywood-i balos média teszi ezt meg. Annak ellenére, hogy Victoria Eugenia Henao kifejtette, ezzel nem ért egyet és ezt a film készítőivel is közölte, azok nem törődtek ezzel. Erre persze rátesz egy lapáttal a nemzetközi balliberális média, hiszen ha baloldali gazembereket kell tisztára mosni, az nekik nagyon megy (Che Guevara). Bezzeg Pinochet, Salazar vagy Franco.

Escobarra viszont rá lehet húzni a balos sémát, és ezt meg is teszik. Ennek megértéséhez jó ha kicsit megvizsgáljuk Latin-Amerika társadalmait, persze csak nagyon felületesen. Általánosan elmondható, hogy ebben a régióban nagyon nagyok a társadalmi különbségek. Rendkívül sok a szegény, vékony közép- és még vékonyabb felső réteggel, alig átjárhatóan, ami folyamatos társadalmi feszültségekhez vezet. Nem is kell csodálkozni, hogy Kubában, Venezuelában vagy Bolíviában sorra balos vezetők jutottak hatalomra és mellettük akkor is kitartanak, ha tönkre teszik az országot. Ennek a világnak a kialakulásában fő szerepe van az USA Monroe-elvének (1823) ami oda vezetett, hogy a felső társadalmi-gazdasági rétegek, amiket általában jobboldalinak titulálnak, kiszolgálják a nemzetközi tőkét és az USA érdekeit, ezért is tud beavatkozni folyamatosan a nagy északi testvér a déliek ügyeibe. Kellenek az ásványkincsek, kell az olcsó áru és persze a stratégiai támaszpontok. A beavatkozás állandó a mai napig, ha kell csak gazdasági, ha kell diplomáciai, ha kell katonai (Chile 1973, Grenada 1983). A gazdasági beavatkozásról van egy jó sztori, aminek egy magyar gyógyszergyártó az elszenvedője, de ezt most hagyjuk. A fenti okok miatt alakul úgy a helyzet, hogy pl Argentínában a baloldal zengi a nemzeti jelszavakat függetlenséget követelve (=az USAtól való gazdasági függetlenség, Peron-jelenség), és általában tönkre is teszi a gazdaságot, a jobboldal meg kénytelen behívni az IMF-et, ami persze megszorításokat, USA-privatizációt jelent. Amikor elegük lesz, akkor jön újra a baloldal. És ez a húzd-meg ereszd meg vonal minden ottani országban jelen van. Aki jobban figyelt Rózsa-Flores Eduardo ügyére, ott is ez volt a hátterében. És aki a helyi szegények mellett áll ki a gazdagok és az USA-val szemben azt a balliberális globális médiakonglomerátumnak ünnepelnie kell. Ennek élharcosa Hollywood, és a Narcos című sorozat egy tégla az építményben, kérem így figyelje mindenki a sorozatot.

Szóval ennek a dél-amerikai balos közegnek a hőse Escobar, tehát ünnepre fel. A tömeggyilkosságokat nehéz letagadni, azokat úgyis az elitet védő rendőrök és a rivális bandák ellen hajtották végre, így inkább a jótéteményeket hangsúlyozzák amikkel a szegényeket segítette, bár a sorozatban ez csak időnként kap teret. A mosdatás egyik megmosolygatató (felháborító) része az azonnali.hu egy interjúrészlete, amikor is a kérdező felveti, hogy Escobar volt szeretője most a Russia Today tudosítója. Az exfeleség, aki eddig nagyon szolidan nyilatkozott a tömeggyilkos drogbáró vislet dolgairól, hirtelen feljajjdul: "Szent ég! Hát, ilyen világban élünk." 

Igen, végre elérkeztünk a lényeghez: az, hogy a férje által indított drogháborúnak hány közvetlen és közvetett áldozata volt, mekkora szenvedést hozott az országra és az USA-beliekre, az alig váltott ki valami reakciót. De az hogy a szeretője a Russia Today-nek dolgozik az már tűrhetetlen.

Szóval szépen összeáll a kép: a kétségtelenül erőszakos sorozatban is majdhogynem csak magába forduló, töprengő vezetőnek bemutatott Escobar a felesége által is jóságos, intelligens, balos férjé nemesült.

victoria_eugenia_henao.jpg

Egy újabb közvélemény-kutatás szerint a budapestiek 70%-a támogatja a Liget-projektet, olvasható többek között itt.

Akkor Karácsony Gergely, és haverjai miért ellenzik ennyire és miért volt akkor elutasítottsága? A kutatásról tovább olvasva kiderül, hogy a kérdező biztosok személyesen bemutatták a Liget-projekt lényegét, egyes elemeit, aztán rögzítették a véleményeket. Most azt hagyjuk, hogy a kutatás módszertana helyes vagy elhibázott.

Engem a korábbi kommunikáció hiánya érdekel. Azaz miért csak most kezdik kommunikálni a Liget-projekt részleteit, nem kellett-e volna már korábban Baán Lászlónak kommunikációs "hadjáratot" kezdenie. Pl már a projekt beindulása előtt? 

És most ezredszer is eljutottunk az alap problémához: a Fidesz-holdudvar totálisan amatőr kommunikácós technikáihoz. Ez a projekt rendkívül pontosan rávilágít arra, hogy hatékony módszerekkel mennyire semlegesíteni lehetne az ellenzék és médiájának ferdítéseit. Hiába a 2002-es bukás, hiába a 2010. óta folyamatos gyalázkodás a jobboldal ellen, a konzervítív oldal médiája olyan mintha elszórt gerillaharcot vívnának jól szervezett reguláris hadsereg ellen nyílt terepen. És valószínűleg még mindig nem alkalmazkodnak a profi módszerekhez, néhány kivételtől eltekintve csupa lelkes, de annál kevésbbé hozzáértő újságíró dolgozik a kormány oldalán, teljesen szervezetlenül, a kormány gyenge kommunikációja mellett. Csoda, hogy harmadszorra is megvolt a kétharmad.

 

liget-projekt.jpg

Nemrég Földi-Kovács Andrea beszélgetett Szakács Árpáddal, aki cikksorozatot jelentetett meg Kinek a kulturális diktatúrája címmel, még a Magyar Nemzet helyett ideiglenesen működtetett Magyar Időkben, aztán Bayer Zsolttal együtt közös könyvben is összefoglalták a mondanivalót.

A videóban Szakács elmondja, hogy a Soros György nevével fémjelzett globális pénzügyi körök és támogítóik egy kultúra, öntudat és közösség nélküli társadalmat akarnak létrehozni, amelyet már mindenféle akadály nélkül lehet irányítani és kizsákmányolni. Én teszem hozzá: a témához érdemes hozzáolvasni David C. Karten könyvét a Tőkés társaságok világuralmát.

Ezeknek a köröknek az előzménye a szabadkőműves társaságok, a XVIII-XIX. század civil szervezeti, amelyeket ma az NGO-ok helyettesítenek. A szabadkőművesekről Raffay Ernő könyveit érdemes olvasni. 

A globalisták legnagyobb ellenfelei, ahogy a szabadkőműveseké is, az állam és a Katolikus Egyház. Ezek közösségszervező ereje tud érdemi ellenállást kifejteni a társadalom rombolása ellen.

A társadalom átalakításának legfontosabb eszköze az oktatás és a kultúra területei feletti ellenőrzés, nem csoda, hogy az SZDSZ mindig ezeket a tárcákat kérte kormányzásuk idején a szocialistáktól.

A jobboldal mindezt tétlenül nézi. 2018-ban volt ígéret és egy gyenge próbálkozás ennek visszaszorítására, de azóta semmi sem történt. Nem is csoda, hiszen ha az Orbán-kormány olyan embereket ültet kulturális kulcspozíciókba mint Andy Vajna, Simon L. László, Szőcs Géza vagy Habony Árpád akkor ne is várjunk eredményket. Egyikük sem a konzervatív-keresztény eszmény mintapéldánya, márpedig nekik mint kultúrális vezetőknek és államtitkároknak kellett volna a változást elkezdeni.

A korábbi és a mai folyamatok közötti párhuzamok felismeréséhez két könyvet ajánlanak:

Kozma Miklós: Az összeomlás 1918-1919-ben

Lukachich Géza: Magyarország megcsonkításának okai

 

 

Karácsony Gergely, ki tudja mirt, de leállítatta a XIII. kerületbe tervezett Szent István szobor megvalósítását, mondván túl sok gyepet kellene kikapálni miatta. 20-25m2.

Kiváncsi volnék, hogy ez alatt az egy hét alatt, amíg a vita folyt a szoborról, egyéb célból hány négyzetméterre adtak ki építési engedélyt a XIII. kerületben.

 

Gyurcsány Fletó milyen kedélyesen elbeszélget a fiatalokkal, pedig közéjük is lövethetett volna.

  

 

 

 

 

A 2019-es önkormányzati választások után a jobboldali újságírók és politikusok rengeteg kisebb-nagyobb okot szedtek össze miért veszített el annyi kerületet és várost a Fidesz. Ezek jó részével én is egyet értek, másokat csak marginális indoknak tartok, de alapvetően ezeket tartom a fő okoknak, főleg ami a jobboldali médiára vonatkozik. Errre vasárnap jön Bayer Zsolt és elmagyarázza, hogy nincs itt kérem semmi gond, mert a most kialakult helyzet a normális, mert, hogy Budapest mindig is balliberális volt. Hát dehogy. Ha ez így igaz lenne, akkor Tarlós nem nyert volna kétszer is. Tetszettek volna kampányolni, meg végre felépíteni egy normális jobboldali médiát. Meg tán a finnyás fideszes uraknak kicsit többet kellene perelni azokat az újságokat amik, mondjuk úgy finoman: nem bontják ki az igazság minden részletét. Akkor tán nyertünk volna a fővárosban is.

Értem én egyébként Bayer Zsolt célját: nem akarja, hogy apátiába sülyedjen a jobbos választóréteg, de szerintem ennek a beszédnek a fő következménye az lesz, hogy feltartott kézzel megyünk majd háborúzni, és az a biztos vereség receptje.

 

bayerzsolt.jpeg

 

 

Az utóbbi néhány napban jobboldali újságírók és politikusok kielemezték miért nyert olyan sok helyen az ellenzék a legutóbbi önkormányzati választáson. Ki-ki egy-két okot említett, de több elemzést végigolvasva-hallgatva jó pár okot jegyeztem fel, aminek mind van valami alapja. Az, hogy ezek közül melyiknek mekkora hatása volt, azt nem lehet tudni, mivel ilyen felmérés nem készült, és mindenki a saját szája íze szerint tarthatja egyiket-másikat fontosabbnak illetve dőntönek is. Pár ok akár közösen is tárgyalható lenne, de talán jobb külön venni ezeket. Akkor tehát vegyük végig a felsorolt okokat:

Fidesz-ellenszenv
Kétségtelen, hogy az országban, kivált Budapesten, a szavazók több mint 50%-a sosem szavazna a Fidesz-re. Világnézeti okok, egzisztenciális okok, nevelés vagy a balliberális sajtóból való egyoldalú tájékozódás miatt nagyon sokakban olyan mély ellenszenv van, hogy azt semmiféle politika nem tudja megfordítani. Elég azt végigvenni, hogy 2010-ben 8 évnyi MSZP-SZDSZ kormányzás után is csak az ország fele adta szavazatát Orbánékra. És talán ide tartoznak a protest szavazók is, akiket mndig könnyű a regnáló hatalom ellen buzdítani.

A 2022-es válaszátás ígérete
Ezt a tömeget, illetve a bizonytalan részét mozgosította az az ígéret, hogy ha most elmegy mindenki és nyer Karácsony Gergely, akkor 2022-ben megy a Fidesz. Ez olyanoknak is rendkívül vonzó volt, akik számára egy önkormányzati választás amúgy nem volna elég fontos, hogy vasárnap fél órát a szavazásra fordítson.

Kampányígéretek
Kétségtelen, hogy Karácsony Gergely sok mindent ígért és jól át is ment a sajtón, pl ingyen BKV 14 év alatt, CT mindenhova, a Fidesz-stadionok leállítása.

Nem volt Tarlós-kampány
Ezzel szemben Tarlósnak nem volt igazi kampánya, sem arról mit épített, sem arról mit szándékozik tenni. Az utolsó héten nagy nehezen közzé tett egy listát az elmúlt évek fejlesztéseiről, de azt is csak azért mert a ballib sajtó másról sem zengett, minthogy itt semmi sem történt. Horn Gábor még azt is képes volt kimondani egy interjúban, hogy itt minden a Demszky-érában épült. Tarlósnak hatalmas színes-szagos kampányt kellett volan folytatnia, úton-útfélen hangozatani amit eddig elért, és látványos animációkkal, szórólapookal hirdetni ami tervben van.

Borkai-hatás
Tulajdonképpen a következő néhány ok egybe tartozik, és ez mind az elhibázott kommunikációhoz kapcsolódik. Borkai Zsolt ügye volt az az anyag amit a ballib média az utolsó héten felkapott és többet volt náluk címlapon mint a migránsok a köztévében. A jobboldal meg hallgatott, de tényleg nem válaszoltak rá semmit.

Erős ballib újságok
Igaz, hogy a Borkai-ügyben mutatkozott meg igazán, de mindig is igaz volt, hogy Magyarországon igazi átütő ereje a ballib médiának van a győri polgámester botrányától függetlenül is. A hangoztatott érvekkel ellentétben mind mennyiségben, de főleg olvasottság szempontjából a ballibek még mindig kb 70%-os túlsúlyban vannak. Jobboldalon a politikusok, baloldalon az újságírók tematizálják a közvéleményt.

Gyenge jobbos újságok/TV-k
A jobboldali média harmatgyenge az internetes térben. A 40 év alatti korosztály már szinte csak innen tárjékozódik, és itt 90%-os a ballib túlsúly. Echo TV megszüntetve, nagy általános hírportál jobboldaon csak az origo van, a ballibeknél: index, 444, hvg, 24.hu, de a specializált oldalak esetében is elsöprő a ballibek olvasottsága, tessék böngészni az adatokat:
https://thepitch.hu/legolvasottabb-hirportalok-hazai-weboldalak-listaja/

Jobboldali újságírók
A jobboldali újságírokról kb ugyanez mondható el. Elkényelmesedtek, néhány üdítő kivételével finomkodóak, röhögcsélnek a belterjes műsoraikban. Tessék megnézni a ballibeket akik mindenhol ott vannak, videók, cikkek tömegét "gyártják". Szó szerint elöntik tartalommal a netes teret.

Facebook-cenzúra
Ne hallgassuk el a facebook cenzúráját, ami a legaljasabb ballib  cikkeket is simán átengedi, a jobboldali cikkeket és újságírókat meg tömegével tiltja le.

Külföldi támogatások
A ballib oldalnak honnan volt pénze arra a kampányra amit az utolsó hónapban vittek? A facebook-on annyi hirdetés volt amit nem lehet csak úgy mellényzsebből finanszírozni. Vagy Karácsony miért ment ki Timmermans-hoz az EU Parlamentbe? Mi köze volt a kettőnek egymáshoz?

Kényelem
A jobboldalon nem volt kampány és mozgosítás. Ennyi. Ehhez tényleg nincs mit hozzátenni. A ballibeknél a fővárosban elvégezték azt a munkát amit a biztos győzelem reményében a jobboldaliak nem csináltak meg: végigjárták a szavazókat, bekopogtattak a lakásokba, ott voltak a piacokon, tereken.

Nem pereskednek a jobboldali politikusok
A mai napig képtelen vagyok elfogadni Orbán Viktor finnyás hozzáállását az újságírói perekhez. A jobboldali politikusok tömegével perelhetnék a ballib újságokat és mégsem teszik. Vajon a miniszterelnök mikor jön rá, hogy ezzel mekkora kárt okoz a közösségének?

Nem fogadják el a kormány-kritikát
Az egészséges kritikát sem fogadják el, sokszor az azt megfogalamzókat is kiközösítik.

Külföldi szavazók
Nem közölték, hogy a külföldi állampolgárok közül mennyien mentek szavazni, de nem úgy tűnik, hogy sokan szavaztak volna a Fideszre. A számukat biztos tudja közölni a választási bizottság.

Értelmiség elvesztése, a holdudvar megszűnt
Nehéz ezt megragadni, de bizonyos körök panaszkodtak, hogy elfogyott az értelmiségi holdudvar a Fidesz körül.

Helyi érzéketlenség
A Fidesz sok helyen kapkod és átgondolatlanul fejleszt és ennek inkább visszatartó hatása van, hiába akarnak jót.

 Közvélemény-kutatók
A közvélemény-kutatók nem voltak a helyzet magaslatán. Valószínűleg sok volt a rejtőzködő szavazó és a külföldi. Sok kisebb, kevésbbé hiteles kutató cég sokféle adatot közölt.

Működött az ellenzéki összefogás
Valljuk be: az ellenzéki összefogás sikeres volt.

 

süti beállítások módosítása